Magatartás pályakép

Magatartás pályakép

Élete alapvetően egy kíméletlen kettőségre épül: mindig és folyamatosan akar valamit, ami soha sem sikerül teljesen, mert a kor kemény hatalmi akadályokat állít; miközben az akarásban mindig továbbmegy, új terveket dolgoz ki, és újabb akadályokba ütközik. Önigazolási kényszer nélkül hosszú lista adható meg azokból a kezdeményezésekből, amelyeket a kor ellenére vagy a kor közömbössége mellett is sikerre vitt. Nem egy terve persze félbe marad, ám a vereségek gyakran több tanulsággal szolgálnak, mint a győzelmek, így nem ragad le sehol, s ismételt ugrásokat tehet előre. Szinte már-már élvezi, ha – jelképesen mondva – fellökik, mert felállva nyugodtan mehet tovább; miközben arról gondoskodnak, hogy ne legyen kiemelkedő sikere, de szerencsére nincs nyomasztó félelemérzete, félelemtudata, s újabb lépcsőfokokat mehet felfelé.

A stratégia világos: mindegy, hogy a kor mennyire szűkíti le a mozgásteret, a rendszer ugyanis – végső soron – esélytelen az egyénnel szemben, mert avval nem fenyeget, hogy az embert bebörtönözi vagy kivégzi, de ez persze még nem a jó alku, mert a világ a fizikai pusztulásnál gonoszabb “kényszereket” alkalmaz, felváltva fenyeget egzisztenciális-anyagi, politikai-társadalmi, szellemi és lelki megroppantással. A kulcsmozzanat az, hogy az ember kibírja a megroppantásokat, ne bolonduljon bele ezekbe, ne örüljön az ideiglenes “kegyeknek”, mert pontosan tudja, hogy az újabb gyötretések jönnek, hanem fütyülve a másodlagos életveszélyre, hallgasson magára, lehetőleg egyenesen haladjon előre. A stratégia része, hogy a célképzet elsősorban nem valamilyen ideális időszak-korszak, vagy társadalmi modell, netán rendszer- vagy kurzusváltás, hanem a szellemi világ teremtése, a tudásforradalmak előkészítése, bonyolítása, a magas szintű tudás- és tudatállapotok elérése.

A taktika spontán módon kialakul: ha tudom, hogy belül nem tehetnek tönkre, s attól nem félek, hogy óvatlan pillanatban eltesznek láb alól, akkor a taktika egyértelmű, a külső partnert persze nem lehet lebecsülni, s amikor éppen kegyet osztogat, a kegyet érdemes magunk és mások érdekében kihasználni, amikor éppen büntet, vagy félelmet gerjeszt, akkor persze hátrább kell húzódni, anélkül, hogy belül is megrokkannánk. Soha nem vagy a rendszeren belül, ezt örökké tudni kell, sőt legyen világos, hogy nem is szabad végleg belülre kerülni, ha csak gyökeresen új társadalmi-hatalmi világ nem építhető fel, ám magaddal ugyanígy és ugyanennyire meg kell küzdeni, mert az lehetetlen, hogy ez a sokszoros lebegés és lebegtetés ne rontson belül, s a rontásokat, megnyomorításokat nem egyszerű kivédeni. Avagy belül sem vagy igazán önmagaddal azonos, mert a belsőddel, ha komolyan figyelsz rá, folyton elégedetlen leszel, s néha üvölteni, sírni, lázadni is kell, hogy a kort és a kor gonoszságait (rendszer átkait és saját emberi hibáidat) lelkileg túléld, méghozzá úgy, hogy lehetőleg mindig jobb legyél.

A rendszer egyetlen támadási pontot talál benned: a felhalmozott üvöltés- és támadásigényed időnkénti elfojthatatlanságát. Hallatlan önismeretre, önkorrigálásra, belső érzéseid-állapotaid gyógyítására vagy ítélve. Nem lehet mindig győzni, de a vereségek után hosszabb győztes szakaszok is következhetnek. Szerencsére a végső béke mindig adottság volt benned és ez folyamatosan tartható is. A külső világ egyre inkább nem lebecsülhető esélyt ad arra, hogy az új világot (nevezzük bárhogyan) segítsd gyakorlatban folyamatosan megteremteni. Varga Csabának megadatott, hogy saját szellemi műhelyt hozzon létre, ezt intézményesítse a Stratégiakutató Intézetben, sőt evvel az intézménnyel és kollégáival Magyarországnak új távlatot mutasson fel a tudástársadalom alternatívával, s ezt a programot az intelligens térségi és tartalomfejlesztési projektekben részben valóra váltsák. Ennél még tovább menni is szeretne: noha egyrészt egyre inkább befelé fordul, s csak a gondolkodásra koncentrál, közben másrészt szeretné felépíteni a jövő városát/világát és különös projekt keretében.

A kor egyetlen tényleges, nem illuzórikus kitörési pontja: az új világot szellemileg építsd fel, gondolatilag hozzál létre új egyetemességet és új mikrokozmoszt, légy tehát világteremtő gondolkodó vagy filozófus, amely a szellemi teremtéssel dönti össze azt a világot, amely erre a stratégiára-taktikára kényszeríti. Annak nincs jelentősége, hogy az új világ mikor tehető végleg jelenné, egyszerre anyagi és spirituális valósággá.
A legfontosabb emberi-szellemi feladat tehát az, hogy folyamatosan magasabb tudatállapotba kerüljön. A nulladik évtized ezért ismét nagy tanulásokkal és belső döntésekkel járt. Egyre távolabb került a pénzközpontú világ normáitól (erkölcs nélküli törvényeitől), az ego-központú magatartás modellektől, s egyre bensőségesebb, befelé forduló, szellemi-spirituális életet élt. Ennek legfontosabb formája, hogy akit szeret, azt az embert a feltétlen szeretet jegyében önzetlenül képes szeretni.
2010 tavaszán nagy belső krízisek és egyben átalakulások után lépett tovább, megtisztult, s felismerte, hogy az ürességből (az üresség megélése után) teljesség teremthető. Az új és magasabb tudatállapotokból viszont tisztábban, világosabban képviselheti az elsősorban a kollektív tudatfejlesztés prioritására épülő új belső és külső világ lehetőségét. Számol azzal, hogy ez az új helyzet neki és – társával közösen – nekik új feladatokat ad majd.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Az alábbi HTML kódok használhatóak: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>